2010. április 13., kedd

Uborka (Cucumis sativus L.) és kobakos társai

Rendesen, ahogy meg van írva, az év századik napján április 10-én elültettem az első uborka magokat. Az időjárás szerint nincs tavasz, ezért a többi kobakossal együtt várok még a szabadföldi ültetéssel. A sárga- és görögdinnyét már régebben elültettem és 5 cm-es palánták várják, hogy mikor kerülhetnek ki, a szabadba. Ebbe a családba tartozik még a főző- és a sütőtök, már kikelt a laskatök, de még csendben van a kanadai sütőtök (tavaly a szabadba vetettem, de erősebb volt a gaz körülötte, úgyhogy vereséget szenvedett, idén palántát ültetek!). Kikelt a laskatök, a kolbásztök, és 3 féle dísztök is. A patisszont a komposztra ültetem az bevált és a cukkinit rögtön a szabadba. Tavaly olyan gyönyörű és annyi cukkinink volt (sárga és csíkos is), hogy még a szomszédokat is elláttuk, erről majd írok még!

Az uborka

Savanyúságként és nyersen nagyon nagy mennyiségben fogyasztjuk. Alig van olyan saláta, amibe ne tennék uborkát. Télen is megveszem, jó lenne, egy üvegház biztos lenne benne uborka!. Vitamintartalma közepes, de étrendileg sok hasznos anyagot tartalmaz. A termés alakja, mérete alapján három fő típusba sorolható: fürtös vagy csemegeuborka ez, ha 4-10 cm akkor a legalkalmasabb savanyúság készítésére. A 10-12 cm-nél hosszabbra nőtt termések használhatók kovászolásra. A félhosszú 16-20 cm hosszúra növő típus nyers fogyasztásra alkalmas ebből csináljuk a klasszikus uborkasalátát és a tzazikit amit én mentával és kaporral friss magos kenyérrel nagyon szeretek! Jellemző erre a fajtára, hogy magháza a húsos termésfalhoz képest kisebb, mint a konzervuborkánál. A 25-40 cm-re megnövő kígyóuborka szintén nyers fogyasztásra, salátának való. Magháza kicsi, héja vékony. Tavaly mind nagyon jó termést hozott a kígyóuborka nem mind lett egyenes, de olyan finom zsenge volt, hogy gyümölcs és víz helyett magában ettem. A boltban nem lehet ilyen ízű uborkát enni!!!

Az uborka termesztése

Csirázási hőigénye:12 - 20 °C. A termesztés során a 25 °C-ot szereti a legjobban. Tápanyag- és vízigényes. Gyökérzete nem hatol mélyre, ezért rendszeres öntözést igényel. A fény iránt közepesen igényes, ezért télen is hajtatható. A kiskertekben szabadföldbe legkorábban április 20-a körül vessük a saláta és konzervuborka fajtákat. A téli eltevésre szánt csemegeuborkát inkább május 10-20. között vessük így a hidegtől már nem kell félnünk. Ettől az időtől folyamatosan vethető az uborka legkésőbb július 15-ig, egyméteres sortávolságra, méterenként 10-12 maggal. De nekem jobban bevált a fészkes vetés 20-30 cm-enként, 3-4 maggal. Vetési mélység 2-4 cm. A szabadföldi uborka nevelhető támrendszeren is. Tavaly oszlopok közé kifeszített hálóra futtattam eleinte irányítani kell, de utána ügyes volt és égig érő uborka fal nőtt! Előnyei:

  • a növények több fényt kapnak,
  • levegős körülmények között egészségesebben fejlődnek,
  • a növényvédelmi munkák, termésszedés könnyebben elvégezhető,
  • nincs taposási kár.
Növéskor figyeljünk a hónaljhajtások visszacsípésére, ezzel segítjük a növény sűrű hajtásrendszerének kialakulását. Ha beindul a termés, minden nap kell szedni az uborkát ezzel serkentjük az újabb és újabb termésre, hiszen a növény magot akar termelni.

Palántanevelés:

A hajtatás során palántázással gyorsíthatjuk a terméshozást, de szabadföldre is ültethetünk előnevelt 3-4 hetes palántákat. Munkaigényesebb, de bizonyos előnyökkel jár. A drága hibridmagból kevesebb kell. Pontosan beállítható a tőtávolság. A kezdeti fejlődés gyorsabb. Idén vettem először F1-es hibrid magokat ezeket palántáztam a többit szabadföldbe vetem.

Az uborka betegségei:

Peronoszpóra, lisztharmat, baktériumos szögletes levélfoltosság, mézgás varasodás. Az uborka kártevői a levéltetvek, takácsatkák.

Biokertészei:

Sarkantyúka, borágó, kapor, bazsalikom, fokhagyma, ezekről a növényekről írtam a levendulakert blogomban.

9 megjegyzés:

  1. Les fleurs de courgettes sont tellement délicieuses en beignets!

    VálaszTörlés
  2. Hogyan küszöbölted ki, Brokkolirózsa, a peronoszpórát? Tavaly egy darab ubit sem sikerült termelnünk, pedig nagy darabot vetettem: mire beért volna, lerohadt az egész. Társítással ez megoldható? A kép szerint gyönyörűek az ubijaid!

    VálaszTörlés
  3. Nem minden év egyforma! Sajnos, ha esős az idő, akkor a peronoszpóra jön! A társítás nagyon jó, nekem bevált! De fontos, hogy ha az egyik évben nagyon elfertőződött az ubid, oda ne ültess a következő évben kobakost! A Balatonföldvári kertünkben a víz közelsége miatt (állandó pára) eleinte kellett permetezni. Ott két dolgot vetettünk be, az egyik az F1 hibrid mag, ami egész jól ellenáll a betegségnek, a másik a tám rendszer. Az ubik így nem a földön futnak, hanem falat építenek,és átjárja őket a szél! A leveleket rendszeresen csipkedtem róla, így szellős maradt, nincs befülledés amit a gombák szeretnek! Remélem tudtam segíteni:)

    VálaszTörlés
  4. Szia !
    Én is foglalkozom uborka termesztéssel itthon, a kertemben a család részére.
    Támrendszert készítek , az idén Gála F1 salátaubi palántákat kaptam, nagyon szépen fejlődnek, de valami megtámadta az egész állományt.
    Sötétes halvány sárga foltok a levélen, a fonákon enyhén barnás átütés, először csak halványak a foltok, aztán már erőteljes.
    Már mindenféle gombaölővel permeteztem még a tünet kezdetén, de hatástalan.
    A termés még igen jó, az uborkák szépek rajta, de félek, hogy nem bírja ki az augusztust.
    Levelekre soha nem öntözöm, csak tőre, napon melegített vízzel locsolom, tápanyagot szétáztatott csalán és zsurlóból kap.
    Már majdnem 3 méter magasra nőttek, és jöttek ezek a csúnya tünetek.
    Még csak 6 db. 5 literes üveggel raktunk el belőle.
    Sajna.
    Küldök fotókat később, kíváncsi vagyok a tanácsaidra !
    Údv: ikrekapja

    VálaszTörlés
  5. Szia Ikrekapja:)
    Remélem még nem késő a válaszom!
    A tünetek a leírás szerint megegyeznek a peronoszpóra tüneteivel. Ha bio a kerted az összes beteg levelet le kell szedni, nincs más megoldás, csak a csúcsán maradhat levél! Ezeket a leveleket égesd el! Van egy gombaölő, aminek az élelmezés -eü várakozás ideje 3 nap a neve Amistar, de ez csak úgy hat ha egymás után 2x is használjuk 8-14 nap múlva megismételjük a permetezést ez garantáltan hatásos.
    üdv: Brokkolirózsa

    VálaszTörlés
  6. Szia !
    Nem bio a kertem, permetezem,de ennek ellenére ma az összes elszáradt beteg levelet el távolítottam az ubikról, amik jellemzően csak az aljában voltak.
    Készítettem pár fotót, az uborkát lehet hogy mozaik vírus támadta meg, mert nem igazán használ semmiféle gomba vagy baktériumölő szer.
    Úgy látom, a paradicsomom is el kapta, a paprika még nem.
    Jó volna ha lenne több időm a gondozásukra.
    Be szoktam műtrágyával is locsolni, hogy erősebb és ellenállóbb legyen, de sajna mégis beteg.
    Egy szedésre egy akkora tállal jön le, ami a fotón látható.
    Az 3 db 5 literes üveg tele.
    A képek linkjét ide írom, légyszi nézd meg.

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310050_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310051_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310053_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310054_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310054_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310055_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310056_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310059_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310061_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310062_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310063_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310064_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310065_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310066_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/100805/P7310067_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Üdv : ikrekapja

    VálaszTörlés
  7. Szia Ikrekapja, A képek alapján úgy tűnik, levélmozaik vírussal van dolgod. Ezt pedig pici tetvek terjesztik. Tehát rovarölőt kell használni. Az Actara 25 WG tökéletes lesz, minél több beteg levelet szedj le, és égesd el!!! a megmaradt levelek fonákját próbáld meg bepermetezni. Az élelmezés -eü várakozás ideje 3 nap. Gratulálok a kertedhez!!!!!

    VálaszTörlés
  8. Szia Brokkolirózsa !

    Én már annyi időt és energiát bele öltem az uborkába, hogy már lassan kezdem unni.
    Viszont az nagyon jó érzés, amikor azért mégis van értelme, mert már lassan 20 üveggel van el rakva belőle.

    Az a jó, hogy a termés nem beteg.

    Már érik a paradicsom is.
    Actarával le permeteztem az ubit, új hajtások vannak bőven, terem is, csak ez a vírus tűnne már el róla.
    Szerinted ha ebből hagyok magnak, ugyanilyen lesz az ubi majd jövőre, vagy vegyek rendes bolti magot ?
    Találtam egy jó fajta uborkát.
    Háros F1 a neve.

    http://www.zki.hu/index.php?zki=23&zki_tid=66

    Ebből kellene jövőre nevelni.
    Szerinted ?

    VálaszTörlés
  9. Szia Ikrekapja!
    Uborka magot még nem gyűjtöttem be, nem tudom, hogyan viselkedik. A saját begyűjtésű paradicsom és paprika magok viszont fantasztikusan beváltak. Próbáld ki, az uborkát, de úgy, hogy ültess mellé bolti magot is. Jelöld meg melyik a Te magod és utána légyszi számolj be az eredményről. Én a paprikával csináltam így pár éve és nem volt különbség a két mag között.
    Jövőre kipróbálom az általad ajánlott F1-es ubit, nekem a perez F1-es vált be.
    Sok sikert!!!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails